Furcsa dolog a könny...

Azt hiszed nincs összefüggés, mégis mielőtt megérkezik, a torkod szorítja el és csak aztán érzed, hogy ott van már a szemhéjad mögött az első könnycsepp. Először még csak a szempilláid között üldögél, mintha bizonytalanul nézné hová került. Aztán ők szépen egymásnak adva végigterelgetik csukott szemed előtt, engedik, hogy helyet keressen magának.

Ahol alkalmasnak érzi, ott legördül. Az első csepp, mindig végigégeti az arcod... Mindig...

Aztán a többi már szinte nézelődés nélkül követi az elsőt. Csak szaladnak, peregnek végig az arcodon... nekik már megvan az útjuk... Egy idő után már azt érzed, hűsítenek. De ez csalóka ám, mert amikor így érzel egy kicsit alábbhagy az áradás és elhiteti veled, hogy a megnyugvás jön. Pár pillanatra. Aztán megint jön a hol édes, hol fájdalmas, de mindig torokszorító első csepp.

Milyen érdekes a könny nincs tekintettel arra, hogy neked jó-e az a pillanat, amikor ő végigsimogatja az arcod. Történhet ez gyermekszületéskor, szeretted elvesztésekor vagy mikor úgy érzed, amit te felépítettél magadnak, azt egy húzással bárki felrúghatja... Lehet örülnöd kellene, mert új lehetőséget kaptál, de mégis a keserű érzés mardossa a lelked.


Furcsa dolog a könny... Mindig mindennek megvan az ideje és mindig mindennek megvan a magyarázata. Semmi sem történik csak úgy.... Véletlenek sosincsenek...

De mégis mikor úgy érzed kicsi porszem vagy a világmindenségben, akkor egy kicsit bánatos, lehangolt vagy...

Mindig mindennek megvan az ideje, a szólásnak, a hallgatásnak, a befelé fordulásnak és az örömnek...