Mazsola, miért?
Annyira, de annyira szerettünk. Miért kellett meghalnod....?
Holnap eltemetjük..
Már most érzem, hogy sírni fogok. Mint most is..
Az Istenit is, miért kellett meghalnia...? Miért volt erősebb a gyulladás...?
Annyit szenvedett. És a betegség bizonyult erősebbnek.
De legalább békésen halt meg..
Ott, mellettünk, a kezünk között..
És a szeme csillogott, nem adta fel.
Apám azt hiszi, ő a hibás..
Hogy miért nem vitte el hamarabb az állatorvoshoz..
De ez nem az ő hibája.
Azt mondta, várjunk, hátha enni fog.
Én is ezt tettem volna!
Nem ő a hibás...
Itt bőgök, és holnap... suli.
Ha valaki is eszembe juttatja, elbőgöm magam. Akár óra közben is...
És nem érdekel. Annyira szerettem!
Örökké szeretni fogom, fogjuk...
Mazsola, már most hiányzol...
Nagyon, nagyon rossz érzés volt látni, ahogy a szemében nincs többé fény...
Anyuval és apuval ott simogattuk...
Miután elment, akkor is...
Most már nem fáj semmije.. - mondta anyu. Igen...most már semmije sem fáj.
De nekünk nagyon is fáj...
Ég veled...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése